A szekuláris emberek számára a moralitás egyetlen egyszerű elven alapszik: együtt érző kölcsönösség, ismertebb nevén az aranyszabály.
Több gyerek nő fel „Isten nélkül” napjainkban, mint bármikor a nemzetünk történelme során. Ők egy egyre bővülő szekuláris lakosság utódai, amely a viszonylag új és virágzó „semelyik” kategóriájú amerikaiakat is magába foglalja. Így nevezik őket, mert úgy azonosítják magukat, mint akik „semmi különös”-ben nem hisznek, a Pew Kutatóközpont 2012-ben készült tanulmánya szerint.
Több új hazai tanulmány szerint a vallás nélkül felnövő gyerekek száma jelentősen nőtt 1950 óta, amikor az amerikaiak kevesebb, mint 4%-a élt vallástalan háztartásban. A szám kétjegyűvé vált, amikor 2012-ben egy tanulmány azt mutatta ki, hogy az 1970 után született emberek 11%-a szekuláris otthonban nevelkedett. Ez megmagyarázza, hogy az USA-ban a felnőtt lakosság 23%-a vallás nélkülinek mondja magát, csak úgy, mint a 18 és 29 év közötti amerikaiak több, mint 30%-a.
Hogyan működik tehát a derék, erkölcsös gyerekek nevelése, étkezések előtti imádkozás és vasárnapi iskolai erkölcsi leckék nélkül? Úgy tűnik, elég jól.
Vern Bengston, a Dél-Kaliforniai Egyetem gerontológia és szociológia professzora szerint: „Messze vannak attól, hogy diszfunkcionálisak, nihilisták és céltalanok lennének a vallás biztonsága és becsülete nélkül. A szekuláris otthonok értelmes és szilárd alapot adnak a gyerekeknek”.
Bengston majdnem negyven évig felügyelte a ’Generációk Longitudinális Tanulmány’-át, mely az ország legnagyobb többgenerációs tanulmánya, ami érinti a vallást és a családi életet egyaránt. Mikor Bengston észrevette, hogy a vallástalan amerikaiak száma egyre számottevőbb, 2013-ban úgy döntött, hogy hozzáadja a tanulmányához a szekuláris családokat annak érdekében, hogy megkísérelje megérteni, hogyan alakul a családi élet és hogyan játszódnak le a különböző generációk közötti hatások a vallástalanok körében.
Az eredmények őt is meglepték: Magas szintű családi szolidaritás és érzelmi közelség a szülők és a vallástalan fiatalok közt, valamint világosan megfogalmazott erős etikai irányelvek és erkölcsi értékek, melyeket a következő nemzedék is átvett.
„A tanulmányban a vallástalan szülők közül sokan következetesebbek és szenvedélyesebbek voltak a saját erkölcsi értékeikkel kapcsolatban, mint néhány ’vallásos’ szülő” - mondta Bengston. „Úgy tűnt, a nagy többségük célokkal teli életet élt, melyet egy erős erkölcsi irány jellemzett, és úgy élték az életüket, hogy annak van célja”.
A saját folyamatban levő tanulmányom a szekuláris amerikaiakkal – valamint a fél tucat más társadalomtudós, akik nemrég fordították a figyelmüket a szekuláris kultúrára – megerősíti, hogy a vallástalan családi élet bővelkedik a saját tápláló erkölcsi értékeikben és gazdagító etikai fogalmakban. A legfontosabbak ezek közül: racionális problémamegoldás, személyes autonómia, gondolati függetlenség, testi fenyítések hiánya, a „kételkedj mindenben” hozzáállás, és mindezek felett az együttérzés.
A szekuláris emberek számára az erkölcsöt egy egyszerű alapelv határozza meg: együttérző kölcsönösség, más néven az aranyszabály. Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak! Ez egy régi, univerzális etikai parancs. És nem kell hozzá természetfeletti lényekben hinni. Ahogy egy ateista anya - akit nevezzünk Debbie-nek - elmondta nekem: „Úgy próbáljuk megtanítani nekik mi a jó és mi a rossz, hogy beléjük nevelünk egy együttérző nézőpontot … hogyan éreznek mások. Próbáljuk megértetni velük, milyen érzés lenne, ha a tetteik hatása rájuk irányulna. És én nem látom, hogy ebben bármi szükség lenne Istenre.”
„Ha az erkölcsösséged Istentől függ - folytatja -, mi van akkor, ha valamiért kételkedni kezdesz Isten létezésében? Ez azt jelentené, hogy az erkölcsi érzéked is hirtelen darabokra hullik? Ahogyan mi tanítjuk a gyermekeinket … mindegy, hogy miben fognak hinni később az életük során, még akkor is, ha vallásosak lesznek vagy ilyesmi, ez a rendszer akkor is a rendelkezésükre fog állni.”
Az ehhez hasonló szekuláris gyereknevelés eredményei biztatóak. Kutatások azt bizonyítják, hogy a szekuláris kamaszok körében kevésbé számít, hogy mit gondolnak az ún. „menők”, ezek a tinik nem érzik annyira a szükségét beilleszkedni közéjük, mint a vallásos társaik. Egy 2010-es Duke Egyetem-i kutatás szerint amikor ezek a kamaszok felnőnek és „istentelen” felnőttekké válnak, kevesebb rasszista megnyilvánulást mutatnak, mint a vallásos kortársaik. Több pszichológiai kutatás bizonyítja, hogy ezek a szekuláris felnőttek átlagosan kevésbé bosszúállók, nacionalisták, tekintélyelvűek, és toleránsabbak, mint a vallásos felnőttek.
A legújabb kutatások azt is megmutatják, hogy a vallás nélkül nevelt gyerekek vallástalanok maradnak felnőtt korukban is – és talán elfogadóbbak is. A szekuláris felnőttek nagyobb valószínűséggel értik meg és fogadják el a tudomány eredményeit például a globális felmelegedésről, és támogatják a nők egyenjogúságát, valamint a melegek jogait. Egy beszédes tény a kriminológia területéről: az ateisták szinte hiányoztak a börtöneinkből az 1990-es éves végén, azaz a Szövetségi Hivatal börtönstatisztikái szerint kevesebb, mint 1%-uk került a rácsok mögé. Ez egybecseng azzal, amit a kriminológia területén több, mint egy évszázada dokumentáltak. A vallástalanok és a nem vallásosak sokkal kevesebb bűncselekményt követnek el.
Egy másik, szintén sokat mondó tény: azok közt a demokratikus országok közt, ahol a legalacsonyabb a vallásos hit és a vallásgyakorlás – mint Svédország, Dánia, Japán, Belgium, és Új-Zéland – van a legalacsonyabb erőszakos bűnözési ráta a világon, és rendkívül magas társadalmi jólétnek örvendenek. Ha a szekuláris emberek nem tudnának jól működő, erkölcsös gyermekeket nevelni, akkor túlsúlyuk egy adott társadalomban társadalmi katasztrófát vonna maga után. Mégis ennek az ellenkezője az igaz.
Szekuláris szülőként, és egyfajta szekuláris kultúra-szakértőként nagyon is tudatában vagyok a szorongásnak, amit a szekuláris amerikaiak éreznek, amikor felteszik a kérdést: Lehet, hogy hibázok, amikor vallás nélkül nevelem fel a gyermekeimet? Az egyértelmű válasz az, hogy nem. A vallás nélkül felnevelt gyermekeknek nincs hiányuk a pozitív jellemzőkben és tulajdonságokban, és egyre növekvő társadalmi tényezőként szívélyesen kellene fogadnunk őket.
Phil Zuckermann (Los Angeles Times)
Phil Zuckerman a Pitzer Egyetem szociológia és szekuláris tanulmányok professzora, és a „Szekuláris élet: Új válaszok régi kérdésekre” c. könyv szerzője.
