Mint hogy rajongok a nyelvekért, mindig örülök, ha egy jó szófordulattal találkozom, és a hideg futkos a hátamon, ha ezeket hibásan alkalmazzák. (Nem azt mondom, hogy én soha nem vétek ilyen hibákat). Nagyra tartom a nyelveket, sokat jelentenek nekem. Gyermekként sokat olvastam édesapám nyelvekkel kapcsolatos könyveit, különösen szerettem William Safire-t, a New York Magazin íróját, akinek élveztem a szóhasználatokról és a nyelvfejlődésről szóló komoly publikációit. Jelenleg megpróbálom olvasni és megérteni Steven Pinkert, nyelvész, kísérleti pszichológus, kognitív tudós és népszerű tudományos szerzőt William Safire helyett, vagy után. Steven Pinker legtöbb könyve megjelent e-könyv formában, de jóval rágósabb olvasmány, mint William Safire! Mégis borzasztóan élvezem, hogy Pinker írásai ott csücsülnek a tabletemen. Csak azért, mert a könyvei ott vannak a tableten, attól sokkal menőbbnek érzem magam.

Ma is emlékszem William Safire szavaira, amit anno olvastam: „Vajon a hanyagság és a tudatlanság okozza a logikai hibákat a beszédben? Nem tudom, és nem is érdekel." Soha nem kaphatnánk ilyen nyelvi fricskát Steven Pinker-től! Bár Ő azt mondta: „A nyelv professzorai gyakran összekeverik az egyetemes nyelvet és a mai természetesen átalakult nyelvet.” Hoppá!

Nyelvújítók, nyelvi evolúció és "elrabolt" szavak

Úgy gondolom, hogy a nyelvünk nem rosszabbodik. Azt hiszem, hogy fejlődik, változik és növekszik, mint egy élő organizmus. Csak ebben az évben eddig az Angol Oxford szótár jó pár új szót adott a meglévő adatbázishoz, beleértve a hackerspace-t, a squee-t, a twerk-et, az LDR-t és a srsly-t.

Tudtad, hogy Dr. Seuss volt az első, aki először használta publikációban azt a újnyelvi szleng-kifejezést, hogy „kocka”? Mondjuk én biztos vagyok abban, hogy a nyelvünk olyan mint a piramisok, vagy a Stone Henge, túl fogja élni az összes nyelvújító megpróbáltatást, és virágozni fog. Szeretem az angol nyelvet! Sok-sok külső befolyástól változott, tele van helyesírási rémálmokkal, de ennek ellenére ezek a fordulatok beépültek, és létrehoztak egy gazdag nyelvet.

Egy gondom azonban mégis van a nyelvvel. Valójában a hiba nem a nyelvvel van, hanem a nyelv használóival és használatával. Például amikor az emberek megragadnak egy szót vagy szófordulatot, és azt használni kezdik egymás között, majd egyre szélesebb körben, különös jelentést adva neki és figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy ezek a szavak már több száz éve léteztek és van saját jelentésük. Na, ezzel már problémám van!

Szavak visszavétele

Én például teljes mértékben és igazán hiszek a férjemben. Ez valódi és megrendíthetetlen hit. A hit olyan szó, amely bizalmat és megnyugvást jelent egy személy számára. Igen, pontosan tudom, hogy ennek a szónak egy teljesen más meghatározása is van. Arra gondolok, hogy a „hit” szót - más egyéb szavakkal együtt – vallásos csoportok kisajátították maguknak, és ezek a csoportok aztán nehezen ismerik fel a szó használatát olyan kontextusban, amely normális jelentésében mutatkozik meg. Mi lehet rosszabb annál, hogy vannak szavak, amik eredetüknél fogva ártalmatlanok, nem gonoszok vagy ördögiek, de valami vagy valakik miatt átfordulnak és kifordulnak önmagukból?

Most itt valójában ebben az írásban a "hit" szó visszanyeréséért küzdök!  Csatlakozz hozzám te is! Szintén visszakövetelem a messiás, az ördögi, az erkölcsi, a lélek, az Isten, a tanú, a tisztelet, a háromság, az áldás, az isteni, a bárány, az evangélium és a teremtés szavakat. Biztos vagyok abban, hogy sokkal több olyan szó van még, amit az egyház olyanra formált, ami számukra megfelelő! Most én igényt tartok rájuk eredeti formájukban, az emberiség nevében!

Nem oly rég beszédbe elegyedtem egy keresztény hívővel. Le kell szögeznem, hogy velük soha nem vitatkozom. Soha nem is tettem, és soha nem is fogom. Semmi értelmét nem látom. Szóval higgy nekem, nem vitatkoztam. Az a személy, akivel beszélgettem például a hit szóról, egyszer csak elégülten jegyezte meg hogy: „Aha! Te hiszel a tudományban! ” A beszélgető partnerem természetesen folytatta, ahogy az megjósolható volt, hogy én a tudományt imádom. Igen, szerinte a tudomány az én istenem.

 Na most ki jön elő ilyen dolgokkal? Hogy szerettem volna ott lenni abban a szobában vagy teremben a papokkal és a lelkészekkel, amikor a szószéken állnak, és elmondják az embereknek, hogy az ateisták valójában hisznek! Igen, valamint csak fekete van és fehér, csak fel és le, csak jobbra és balra. Nincs más lehetőség! És mivel ez így van, egyáltalán nem csoda, hogy a gyülekezetek tagjai olyan nehezen birkóznak meg még egyszerű dolgok megértésével is. Szinte fájdalmat okozhat a gondolkodás olyan embereknek, akik a papság iránymutatásaira, bölcsességére, igazságra hagyatkoznak, és emiatt zavartak, úgy, hogy nem is tudnak róla, és nekik így kényelmes. Az egyház célzottan megzavarja a nyelvet, hogy a hívőknek sokkal nehezebb legyen kiszabadulni az általuk felállított hit bűvöletéből.

Nekem magamban hatalmas örömöt és megnyugvást okoz az, hogy bármikor visszakövetelhetem az általuk elkobzott bármelyik szót. Nem fogok lehajtott fejjel ülni, és megengedni azt, hogy bármely vallás megszüntesse nyelvem fenségét! Minden egyértelműségért és szabadságért harcolok, minden alkalommal, amikor csak lehetőségem van rá!

Béke!

 

Írta: Karen Loethen

Fordította: John Kawa

Forrás

Heather McManamy meghalt emlőrákban ezen a héten. A wisconsini nő alig 36 éves volt és hátrahagyta a férjét, Jeff-et, valamint fiatal lányát, Briannát. De írt nekik (és minden szerettének) egy inspiráló levelet.

Heather kívánságára Jeff megosztotta azt online.

Szóval… Van egy jó, és egy rossz hírem. A rossz hír az, hogy nyilvánvalóan meghaltam. A jó hír az, ha ezt olvassátok, ti biztosan nem vagytok halottak (hacsak nincs wifi a túlvilágon). Igen, szívás. Szavakkal le sem írható, mekkora szívás, de átkozottul boldog vagyok, hogy szeretettel, boldogsággal és csodálatos barátokkal teli életem volt. Szerencsés vagyok, hogy őszintén mondhatom, nem bánok semmit, és minden energiámat arra fordítottam, hogy teljes életet éljek. Mindannyiótokat szeretem, és köszönöm nektek ezt a csodás életet.

Jeff az egész rák-mizéria alatt egy percre sem ingott meg, pedig mások elmenekültek volna… Biztos vagyok benne, hogy a Brianna nevű csoda a mi szerelmünk megtestesülése, gyönyörűsége. A szívem szakad meg, hogy búcsút kell mondanom. Ha csak fele olyan szomorúak vagytok, mint most én, akkor a szívem újra és újra megszakad, mert pont elszomorítani akarlak titeket a legkevésbé. Remélem, idővel, ha rám gondoltok, mosolyogtok és nevettek, mert az istenit, lélegzetelállító életünk volt!

Ettől a résztől még jobb lesz (és szükséged lesz egy nagyobb zsepire).

Ne mondd, hogy vesztettem a rákkal szemben. Bár talán majdnem mindent elvett tőlem a rák, de a szeretetem, a reményem és az örömöm soha nem tudta elvenni. Nem volt ez „harc”, csak maga az élet, ami néha találomra és nem fair módon választ magának. Ez van. Nem veszítettem, a fenébe is! Ahogy éveken át éltem a rákkal, azt elég nagy győzelemnek nevezném. Kérlek, emlékezz erre…

Ha elmentek a temetésemre, hozzatok össze egy olyan számlát, amire én is büszke lennék. A fenébe is, hallgassátok meg a „Keg on my coffin”-t és táncoljatok (mert bizonyos értelemben véve mégiscsak jobb lenne egy táncos buli). Ünnepeljétek meg az élet szépségét egy eget rengető bulival, mert én ezt akarom, és fura módon úgy hiszem, megtalálom a módját, hogy én is ott legyek (tudjátok, hogy mennyire utálok kimaradni a szórakozásból). Alig várom, hogy kísértselek benneteket, úgyhogy ez nem egy véső búcsú, csak egy viszlát.

Ez a rész jelenthetné azt, hogy Heather hitt valamiféle halál utáni életben, vagy tudatban. De hangsúlyozza, hogy a vallás nem az ő asztala, de a családjáé sem.

Bármilyen vallású is legyél, én örülök neki. Azonban tartsd tiszteletben, hogy mi nem vagyunk vallásosak. Nagyon-nagyon kérlek, ne mondd Briannának, hogy a mennyországban vagyok. Az ő fejében ez azt jelentené, hogy én ezt a helyet választottam és ezért elhagytam őt. A valóság az, hogy én mindent megtettem, hogy itt maradhassak vele, mert sehol, SEHOL nem lennék szívesebben, mint vele és Jeffel. Kérlek, ne zavard össze, nehogy egy percig is azt higgye, hogy ez nem így van. Mert nem vagyok a mennyországban. Itt vagyok. Csak többé nem a hálátlan testemben, ami ellenem fordult. Az energiáim, a szeretetem, a nevetésem, azok a hihetetlen emlékek mind itt vannak veletek… Kérlek, mesélj Briannának történeteket, hogy tudja, mennyire szerettem, és mennyire büszke leszek rá mindig (tűnjek sokkal menőbbnek, mint amilyen vagyok!). Az anyukájának lenni a legjobb dolog a világon. A legjobb. Minden egyes pillanat elképzelhetetlen boldogság volt vele, és amíg meg nem érkezett, ezt el sem tudtam képzelni.

Ez egy fantasztikus módja annak, hogy kihangsúlyozzuk, valaki mennyire nem kell, hogy vallásos mítoszokra támaszkodjon – kegyes, mégis erőteljes, érzelmes, mégis tele van értelemmel.

Ha eljön az én időm, remélem, hogy legalább Heather egy szemernyi bátorságával, bájával és szellemességével léphetek majd ki ebből a világból.

Forrás

A LifeWay Research és a Care Net múlt héten kiadott tanulmánya szerint az abortuszok többségét az Egyesült Államokban keresztény nők végeztetik el, akik nem bíznak az egyházukban, amikor arra kerülne a sor, hogy beszéljenek a döntésükről.

A tanulmány több, mint ezer olyan nőt kérdezett meg szerte az országban, akinek valaha volt terhesség megszakítása. A kutatás azért is figyelemre méltó, mert azt a LifeWay Research and Care Net végeztette: két olyan szervezet, amely megpróbálja lebeszélni őket az abortuszról. Egy részem azt hiszi, hogy a felmérés azokat a nőket célozta meg, akik nagyobb eséllyel végeztetnének abortuszt és így meggondolhatják magukat. Meglepő módon azonban ezek a nők a templompadokban ülnek és diszkréten távoznak, amikor a reprodukciós egészségükről esik szó.

A felmérésben részt vevő nők:

• 70% kereszténynek vallotta magát
• 43% azok közül, akik kereszténynek vallották magukat, rendszeresen járnak templomba (legalább egyszer egy hónapban)
• 76% állította, hogy az egyháznak nincs hatása a döntésükre
• 7% valószínűleg beszélne az abortuszáról valakivel az egyházból
• 33% várt elítélő választ az egyháztól 

A LifeWay Research alelnöke, Scott McConnell realista azzal kapcsolatban, hogy a keresztény nők miért hallgatnak a döntésükről.

Ez sokat árul el az egyházi légkörről. Nem mondhatod, hogy volt már abortuszod, nem mondhatod, hogy tervezed, hogy megcsináltatod. Ez teljes mértékben tabu. De ha egy nő hajlandó nyilvánosan elismerni, hogy a közelmúltban abortusza volt, néha olyan nők is közeledhetnek felé az egyházban, akik soha nem voltak hajlandóak megosztani senkivel, hogy nekik is volt már abortuszuk. Ez hihetetlenül felszabadító lehet számukra.

Szerencsére azok, akik keresik az abortusz lehetőségét olyan emberektől fogadnak el tanácsot, akiktől a legfontosabb: a közvetlen érintettektől és egészségügyi szakemberektől. Sajnos azonban ez a kutatás nem arra jut, hogy a LifeWay és a CareNet belátja, hogy az egyház szinte teljesen figyelmen kívül hagyható a nők reproduktív egészségét illetően.

„Bár nagyon sok munkát igényel, hogy felkészítse az egyházakat arra, hogy segítse a nőket és férfiakat, hogy döntsenek a terhességről, vannak pozitív jelek, melyek szerint az egyházak fogékonyak lesznek azokra az erőfeszítésekre, melyek közvetítik ezt a szükségletet.” – mondta Roladn C Warren, a CEO és a CareNet elnöke.

Ha valóban különbséget akarnának tenni, akkor tiszteletben tartanák az egyéni döntéseket azáltal, hogy a gyülekezetük boldogságát és egészségét helyeznék előtérbe ahelyett, hogy minden nemkívánatos megtermékenyített petesejtet kíméletlenül a világra akarnának hozatni.

Ha ez a kutatás mond nekünk valamit, akkor az az, hogy a nők keresni fogják az abortusz lehetőségét függetlenül attól, hogy az egyházuk mennyire akarja, hogy bűnösnek érezzék magukat emiatt. Az egyházi vezetőkön múlik, hogy fejlődnek ebben a kérdésben, vagy kockáztatják azok elidegenítését, akik leginkább rászorulnak a feltétlen érzelmi támogatásukra.

Csak megjegyzésképpen mondom: talán dobjanak be néhány óvszert a perselybe, mielőtt tovább adják azt. Úgy tűnik, kevésbé ismert az a tény a konzervatív körökben, hogy a legjobb módja a az abortusz megakadályozásának a terhesség megelőzése.

Forrás

Az egész Közel-Keleten zajló, véráztatta iszlám szertartásról készült émelyítő képek azt mutatják, hogy fiatal férfiak késekkel vagdossák a fejüket és brutális, önkárosító cselekedeteket hajtanak végre.

Egy sokkoló kép egy véres férfiról az idei rituálén

Az Ashura fesztivál szent napján muszlim férfiak és fiúk milliói világszerte vesznek részt ezen a drámai ünnepségen. A fesztivált azért tartják, mert Mohamed próféta unokáját gyászolják, aki i.u. 680-ban, a karbalai csatában halt meg. A 10 napos fesztivált mind a szunnita, mind a síita szekták ünneplik, bár néhány síita vezető szerint az önkárosítás taszító és negatív képet fest az iszlámról.

Az Ashura rituáléját az egész Közel-Keleten megtartják

Az ez évi rituáléról készült megdöbbentő képek vérrel átitatott iraki utcákat mutatnak és fiatalokat, akik késekkel, lándzsákkal és láncokkal pózolnak. A hívők fehér ruháira vér fröccsen, és sokak fején nyílt sebek láthatók. Azok, akik nem vesznek részt a brutális rituáléban, a mellüket ütik, kántálnak és utcai játékokat játszanak.

Síita afgánok láncokkal ostorozzák magukat az Ashura emlékére rendezett gyászfelvonuláson

Az is gyakori, hogy összekötik a rituálékat egy zarándoklattal az iraki Mashhad al-Husyn-hez, amelyről úgy tartják, hogy a próféta unokájának nyughelye. Afganisztán, Irán, Irak, Libanon, Bahrein és Pakisztán munkaszüneti napként jegyzik az Ashura napját, bár ez tilos volt Szaddam Hussein uralma alatt. De az évente megrendezett ünnepséget az iszlám szélsőségesek is gyakran tekintik célpontjuknak, és ez az év sem volt kivétel.

Sok hívő fején nyílt sebek láthatóak

Shaka-ban síita muzulmánok robbantás sorozata megölt legalább egy embert és többet megsebesített, amikor ma Bangladesh fővárosában összeállt egy menet, hogy megünnepeljék a szent napot. A rendőrség elkerítette a területet és vizsgálja a robbantást, melyet szerintük rögtönzött robbanószerkezetek okoztak. Még nem tudni, hogy ki felelős a támadásért.

Afganisztán, Irán, Irak, Libanon, Bahrein és Pakisztán munkaszüneti napként jegyzik az Ashura napját

Forrás

Hogyan jutottál el az istentisztelettől az istentagadásig?

Sehogy. Sosem tiszteltem Istent. Amikor hittem benne, akkor néha szerettem, néha haragudtam rá, de sosem tiszteltem. A tisztelet úgy általában nem jellemző rám. OK, az udvariasság alapú tiszteletadás életem bizonyos szakaszaiban fontos volt számomra, de a belülről jövő, mély, őszinte tiszteletemet nagyon nehéz kivívni. Mit tiszteljek egy olyan valakin, akiről azt mondják, hogy mindenható, mégsem hajlandó elém állni, és megmutatni magát? Mit tiszteljek egy mindenható istenen, aki eltűri a világban megfigyelhető igazságtalanságokat? Elfogadtam, hogy ezt is megteheti, elfogadtam, hogy van rá valami titokzatos oka, de nem tudom minek kellett volna történnie, hogy kivívja a tiszteletemet. Másik része a dolognak, hogy most sem tagadom Istent. Egyszerűen csak nem hiszem el, hogy létezik. Álljon elém! Mutassa meg magát! Ha ezt megteszi, akkor hinni fogok a létezésében. Nem is! Akkor már tudni fogom, hogy létezik.

Hívő családban nőttél fel, vagy kilógtál a sorból, mint megtért ember? Esetleg együtt tért meg a család valahol, valahogy?

Anyám hisz istenben, apám nem. Anyai nagyanyám inkább babonás volt, mint vallásos, gyakorlatilag semmit sem tudott a vallásáról, de azért sűrűn imádkozott, és gyakran járt templomba. Apai nagyapám marxista-materialista-ateista volt. Anyai nagyapám hitt istenben, de nem volt vallásos. Káromkodott, szidta a csuhásokat. Érdekes, hogy mindkettőben volt valami elemi erejű tisztességre törekvés, de mindketten öntörvényű emberek voltak. A mi családunkban mindenki kilógott a sorból.

Daniel C. Dennett írása

Zuhanó repülőn nincsenek ateisták – tartja egy régi ám kétes értékű mondás, amelyet néhány anekdotaszerű bizonyítékkal szoktak alátámasztani híres ateistákról, akik visszatértek a halálközeli élményekből, és bejelentették, hogy megváltozott az álláspontjuk. Az 1989-ben elhunyt brit filozófus, A. J. Ayer egy meglehetősen új példa erre. Íme, itt egy másik elgondolkodtató anekdota.

Két héttel ezelőtt sürgősen kórházba szállítottak, ahol CT-vizsgálattal megállapították, hogy "aorta disszekcióm" van – vagyis a fő ütőér, amely a szívemből a vért szállítja, kettévált, kétcsatornás vezetéket hozva létre ott, ahol csak egynek kell lennie. Szerencsémre az a tény, hogy hét évvel ezelőtt volt egy szívkoszorúér-áthidaló műtétem, valószínűleg megmentette az életemet, mivel a gubancos hegszövet, amely az elmúlt években repkényszerűen körbenőtte a szívemet, megerősítette az aortát, és meggátolta, hogy a repedt aorta végzetes módon szivárogni kezdjen. Egy kilenc órás műtétet követően, melynek során a szívemet teljesen leállították, a testemet és az agyamat pedig 7 fokra hűtötték, hogy megakadályozzák az oxigénhiány miatti agykárosodást addig, amíg a szív-tüdő készüléket működésbe hozzák, most egy új aorta és aortaív büszke tulajdonosa vagyok. Ez az új aorta egy erős dakronszövetből készült csőrendszer, amit a sebész ott helyben varrt a megfelelő formára, és a szívemhez csatlakoztatta egy karbonszál billentyűvel, amely minden szívverésnél ad egy bíztató kis ütést.

Most, hogy a felépülés enyhébb szakaszába lépek, sok mindenről kell töprengenem – magáról a felkavaró élményről, és még inkább a támogató üzenetek áradatáról, amit legutóbbi kalandom hírének elterjedése óta kaptam. Barátaim buzgón tudakolták, hogy volt-e halálközeli élményem, és ha igen, annak milyen hatása volt régóta meglévő ateizmusomra. Volt-e megvilágosodásom? Vajon Ayer nyomdokaiba léptem-e (aki helyesbítette korábbi magabiztos álláspontját, és néhány nappal később úgy fogalmazott: "azt kellett volna mondanom, hogy a tapasztalataim gyengültek. Nem a hitem, hogy nincs élet a halál után, hanem az e hittel szembeni hajlíthatatlan attitűdöm), vagy sértetlen és változatlan maradt az ateizmusom?

A Kepler-452b felfedezésétől, úgy tűnik, a nyilvánosság nem alél el egy nagy közös „Gyertek hozzám!”-mal. De a Föld 2.0 hatalmas, és mégis alulértékelt felfedezés, nem azért, mert a Kepler-452b egyedülálló, hanem éppen ellenkezőleg. A világegyetemben valószínűleg több ezer, vagy millió, vagy akár milliárd Föld-szerű bolygó is létezhet. Akár csak egy ilyen világ felfedezése sok másra is lehet bizonyíték. Elvégre 100 milliárd galaxist ismerünk, egyenként több, mint 300 milliárd csillaggal (galaxisonként nagy eltérésekkel). A csillagászok becslése szerint mintegy 700 milliárd billió csillag létezik. Nem szükséges matematikai zseninek lennünk, hogy megállapítsuk: nem véletlenül találtunk rá az egyetlen, a Földön kívül a másik lehetséges lakható bolygóra a csillagok hatalmas tömegei között.

Ezzel a felfedezéssel közelebb jutottunk ahhoz a gondolathoz, hogy az élet gyakori a világegyetemben. Talán nem vagy meggyőződve róla. Ez rendben is van. Hadd elmélkedjek azon, mi történne, ha valaha bizonyítékot találnánk a földön kívüli életre, még akkor is, ha úgy gondolod, hogy egy ilyen felfedezés nem valószínű. Szeretném megelőzni a történelem átírását, ami a nagy világvallások részéről várható. Nagy magabiztossággal jósolnám meg, hogy sokan azt fogják állítani, hogy egy ilyen felfedezés teljesen összhangban van a vallási tanításokkal. Az én célom itt az, hogy - mielőtt mindez megtörténne - bejelentsem: ez ostobaság. Nem vagyok egyedül ezzel a következtetésemmel, miszerint a vallás ferdíteni fog, hogy alkalmazkodhasson az idegen élet új valóságához.

A legkevésbé vallásos népek egyúttal a legegészségesebbek és legsikeresebbek is.

Phil Zuckerman írása

A világ manapság vallásosabbnak tűnik, mint valaha.

A Közel-Keleten az iszlám erőteljes változatai egyre népszerűbbekké és politikailag egyre aktívabbakká válnak. Egyes muszlim népek körében, amelyeket negyven évvel ezelőtt némileg szekularizáltak – például Libanonban és Iránban – ma burjánzik a fundamentalizmus. Törökországban és Egyiptomban a megújult vallásos elköteleződés jeleként egyre több nő hord fátylat. De nem csak az iszlám világban virágzik a vallás. Brazíliától El Salvadorig a protestáns evangéliumi kereszténység óriási sikerrel terjed, és odaadó, szent buzgalomra tanítja az embereket egész Latin-Amerikában. De a protestantizmus nem csak Dél-Amerikában terjed, hanem Afrikában és – kisebb mértékben – még Kínában is. A korábbi Szovjetunió számos népe, amelynek évtizedekig kötelezővé tették az ateizmust, úgy bukkant fel a kommunista időszak után, hogy hite nemcsak érintetlen, de erős és eleven maradt. Az Egyesült Államokban is kifejezetten él és virul a vallás. A templomba járás, valamint az Istenben, Jézusban és a Bibliában való hit szempontjából az Egyesült Államok erősebb és szilárdabb, mint a legtöbb fejlődő demokrácia.

Hogyan jutottál el az istentisztelettől az istentagadásig?

Inkább féltem tőle kiskoromban ( körülbelül 6 éves lehettem), mert azt hittem, tényleg mindent tud rólam. Aztán 8 éves korom körül elkezdtem kihagyni istent a dologból, és az utasításoknak (pap, család) engedelmeskedtem (kb. 10 éve koromig). Aztán nem hittem már istenben, és nem is foglalkoztatott. Elfogadtam a kötelező bérmálkozást meg templomba járást. Aztán 16-17 éves korom körül kezdtem hinni inkább abban, hogy isten a szeretet vagy az önzetlenség, mert az egy olyan dolog, amit nem lehet máshogy magyarázni. Ekkor kezdett bosszantani az egyház(ak) feleslegessége, sunyisága és képmutatása, illetve a papok össze-vissza beszéde, ezért pap- és egyházellenes lettem. Aztán olyan 24 lehettem, amikor olvastam pl. Lorenzet, így aztán kiderült, hogy a „szeretet” vagy önzetlenség is evolúciós hatás. Ekkoriban kezdtem tudományos módszerről és analitikus filozófiáról meg ateizmusról olvasni, és ez be is tette a kaput.

Hívő családban nőttél fel, vagy kilógtál a sorból, mint megtért ember? Esetleg együtt tért meg a család valahol, valahogy?

Sztereotip hívő családban nőttem fel, akik pont olyanok, mint a nem hívők, csak templomba járnak, meg néha blődségeket beszélnek. Főleg, hogy magukat nyugtassák, meg a gyerekeket ijesztgessék.

Az ateistáknak sokkal jobb a szexuális életük, mint a vallásos embereknek, akiket a közösülés alatt, és hetekkel utána is bűntudat gyötör – állapították meg kutatók.

Egy tanulmány felfedezte, hogy a nem-hívők sokkal készségesebben beszélik meg a szexuális fantáziákat, és sokkal elégedettebbek a tapasztalataikkal.

Mindkét csoport elismerte, hogy ugyanazokat a tevékenységeket végezték, úgymint maszturbáció, pornográf tartalmak nézése, orális szex és flörtölés.

Korlátlan szenvedély: az ateistáknak jobb a szexuális életük, mint a vallások követőinek, akiknek problémát okoz a bűntudat – állítják kutatók.

A vallások követői azonban nem élvezik annyira a szexuális tapasztalataikat, a hitrendszerük által létrehozott megbélyegzés miatt. Emiatt erőteljes megbánás tölti el őket a csúcspontot követően.