Olvasta valaki a Daily Beast történetét arról, hogy sok gyerek azok közül, akik világi családokban nőnek fel, később vallásossá válnak? A cikk az író és kutató Phil Zuckermant idézte, aki szerint ezeknek a megtéréseknek a nagy része romantikus szerelem mellékterméke: az emberek végül felveszik barátaik, barátnőik, férjeik és feleségeik hitét.
„Hajlamosak vagyunk a vallásra mint egyfajta belső jelenségre tekinteni, melynek köze van az emberek lelkéhez, szívéhez és elméjéhez. Sőt gyakran ahhoz is köze van, hogy kivel bújunk ágyba.”
Persze ez nem jelenti azt, hogy ezek az emberek nem képesek önállóan gondolkodni. Sok esetben egyszerűen a partnereink ajtókat nyitnak meg előttünk, és nem azért lépünk be rajtuk, mert elvakít minket a szerelem, hanem mert valóban érdekelnek ezek az „új” elképzelések. De Zuckerman szerint nem mindig erről van szó. Vannak fiatalok, akik csak azért változtatják meg alapvető világnézetüket – arról, hogy hogyan jött létre a világ, hogyan kellene viselkednie az embereknek, és hogy mi történik velünk, miután meghalunk –, hogy megfeleljenek azok elvárásainak vagy életmódjának, akikkel éppen randevúznak. És ez simán csak ciki.
Nyitott gondolkodású, vallástalan szülőként fontos számomra, hogy a lányom maga döntse el, hogy miben akar hinni: függetlenül tőlem, függetlenül a nagyszüleitől, függetlenül a barátaitól és a szomszédaitól. Azt akarom, hogy tanuljon a különböző hitrendszerekről, a tudományról és bizonyításról, és aztán döntse el, hogy mi a legmegfelelőbb a számára. Ha útközben meggondolja magát, az teljesen rendben van! Mindaddig, amíg az ő saját kíváncsisága és független gondolatai sarkallják a változásra.
Ugye ezzel te is egyetértesz?
Szóval hogyan érhetjük el, hogy ez megtörténjen? Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy olyan gyerekeket nevelünk, akik képesek arra, hogy önállóan gondolkodjanak, és a társaik (és párjaik!) jelenlétében kiálljanak magukért?
- Mondd meg a gyerekeknek, hogy van választásuk! Nem elég, ha csak ezt gondolod, mondd is ki hangosan! „Az embereknek különböző vallási meggyőződéseik vannak. Azt szeretném, ha te saját magad alakítanád ki a tiédet!” Ezek erős szavak, valódi következményekkel.
- Légy példakép! Vond be a gyerekeidet a döntéshozatali folyamataidba! Mutasd meg nekik, hogy hogyan mérlegeled a tényezőket és jutsz a saját következtetéseidre! És ne félj attól, hogy nem értesz egyet a házastársaddal a gyereked előtt! Hogyan máshogy fogják a gyerekek megtanulni, hogy szerethetnek valakit anélkül is, hogy minden egyes dologban megegyezne a véleményük?
- Hagyd a gyereket kísérletezni! Mint ahogy hagyod azt is, hogy a gyerekeid maguk válasszák ki a ruháikat és találják ki a frizurájukat, hagyd azt is, hogy kísérletezzenek a hitükkel! Hagyd, hogy elmenjenek misére a barátaikkal! Taníts meg nekik mindent, amit tudsz a különböző vallásokról! Beszélj nekik más emberek hagyományairól – beleértve a nem vallásos filozófiákat is – barátságos hangnemben!
- Tégy fel nyitott kérdéseket és tartsd tiszteletben az arra érkező válaszokat! Miután elolvasott egy könyvet vagy részt vett egy rendezvényen, kérdezd meg a gyerekedet: „Mit gondolsz róla?” vagy „Mi tetszett benne?” Aztán csak figyelj, és mutass érdeklődést a válasz iránt! Értékeld, ha azt látod, hogy a gyereked a tiédtől eltérő véleményen van, – és értékeld saját teljesítményedet is! Hiszen ez azt jelenti, hogy valamit jól csinálsz.
- Ne oldd meg helyettük a problémáikat! Hagyd, hogy a gyerekek saját maguk találjanak megoldásokat a kérdéseikre, amikor az csak lehetséges – hacsak nem kifejezetten ők maguk kérnek segítséget! Ugyanígy, vond be őket a saját problémáid megoldásába! Kérd meg őket, hogy segítsenek lehetséges megoldásokat találni! (Gyakran előfordul, hogy valóban jó ötleteik vannak.)
- Soha ne mondd, hogy: „Azért, mert azt mondtam!”! Ez minden bizonnyal a kritikus gondolkodás vészharangja. A gyerekeknek tudniuk kell, hogy a dolgok nem lesznek igazak csak azért, mert azt mondjuk, hogy igazak. Ha olyasmit mondunk, ami számukra nem tűnik helyesnek, azt szóvá kell tenniük. Végül is, ha otthon sem gondolkodnak kritikusan, hogyan várhatnánk el tőlük, hogy majd kritikusan gondolkodjanak kint a világban?
- Hagyd, hogy nemet mondjanak! Bármennyire is bosszantó hallani, ahogy a gyerekeink nemet mondanak nekünk – ÉS EZ TÉNYLEG IGAZÁN BOSSZANTÓ TUD LENNI! -, hagynunk kell őket, hogy maguk állítsák fel saját ésszerű határaikat, ez ugyanis életbevágóan fontos ahhoz, hogy magabiztos gyerekeket neveljünk. A gyerekeknek tudniuk kell, hogy a szavaik számítanak, hogy az ő véleményük is érvényes, és hogy ha elutasítják, hogy a kéréseinknek engedelmeskedjenek - ismételten csak az ésszerűség határain belül! -, azzal nem veszítik el a szeretetünket, ragaszkodásunkat vagy tiszteletünket.
A lényeg: ha azt akarjuk, hogy a gyerekeink szabadgondolkodók legyenek, nekünk kell megtanítanunk őket arra, hogy képesek önállóan gondolkodni, és hogy teljesen szabadon juthatnak saját következtetéseikre, akármik is legyenek ezek a következtetések.
El kell mondanunk nekik, hogy szeretni fogjuk őket, bármiben is hisznek, és hogy bárki, akivel érdemes ágyba bújni, ugyanígy fog érezni.
