A legkevésbé vallásos népek egyúttal a legegészségesebbek és legsikeresebbek is.
Phil Zuckerman írása
A világ manapság vallásosabbnak tűnik, mint valaha.
A Közel-Keleten az iszlám erőteljes változatai egyre népszerűbbekké és politikailag egyre aktívabbakká válnak. Egyes muszlim népek körében, amelyeket negyven évvel ezelőtt némileg szekularizáltak – például Libanonban és Iránban – ma burjánzik a fundamentalizmus. Törökországban és Egyiptomban a megújult vallásos elköteleződés jeleként egyre több nő hord fátylat. De nem csak az iszlám világban virágzik a vallás. Brazíliától El Salvadorig a protestáns evangéliumi kereszténység óriási sikerrel terjed, és odaadó, szent buzgalomra tanítja az embereket egész Latin-Amerikában. De a protestantizmus nem csak Dél-Amerikában terjed, hanem Afrikában és – kisebb mértékben – még Kínában is. A korábbi Szovjetunió számos népe, amelynek évtizedekig kötelezővé tették az ateizmust, úgy bukkant fel a kommunista időszak után, hogy hite nemcsak érintetlen, de erős és eleven maradt. Az Egyesült Államokban is kifejezetten él és virul a vallás. A templomba járás, valamint az Istenben, Jézusban és a Bibliában való hit szempontjából az Egyesült Államok erősebb és szilárdabb, mint a legtöbb fejlődő demokrácia.
Mindent egybevetve az emberek Nebraskától Nepálig, Georgiától Guatemaláig és Utahtól Ugandáig a földön mindenütt buzgón dicsőítik a legkülönbözőbb isteneket, rendszeresen járnak istentiszteletekre a templomokba és mecsetekbe, kitartóan tanulmányozzák a szent szövegeket, kötelességtudóan teljesítik a szent rítusokat, lelkesen hajtják végre a spirituális rituálékat, fegyelmezetten védik a világot a bűntől, jámboran böjtölnek, szorgosan imádkoznak, majd újból imádkoznak, éneklik, dicsőítik és szeretik ezt vagy azt a megváltót, prófétát vagy Istent.
Ám ez nincs mindenütt így. Két népre gondolok elsősorban, Dániára és Svédországra, amelyek valószínűleg a világ – és talán a világtörténelem – legkevésbé vallásos országai. E buzgó globális áhítat közepette – a szentség e dagadó árjának tetején – Dánia és Svédország úgy úszik, mint a szekuláris élet elégedett, erős kis csónakja, amelyben az emberek többsége nem vallásos, és nem imádják Jézust vagy Visnut, nem tisztelnek szent szövegeket, nem imádkoznak, és nem nagyon hisznek a világ nagy vallásainak lényegi dogmáiban.
A tiszta és zöld Skandináviában kevesen beszélnek Istenhez, kevesen töltik idejüket azzal, hogy teológiai kérdésekről gondolkozzanak, és noha a médiájuk az utóbbi években szokatlanul nagy mennyiségben beszél a vallásról, még azt is úgy teszi, mint aki megkísérli megragadni és megérteni a távoli világnak egy különös, idegen jelenségét, ami nem akar eltűnni – egy eszmét, amely mindenkinek szörnyen fontos, kivéve, nos, a dánoknak és a svédeknek.
Milyenek azok a társadalmak, amelyekben minimális az istenhit, rendkívül kevesen járnak templomba, a vallás pedig a mindennapi életnek csak egy nagyon tompa és marginális aspektusát jelenti?
Sokan azt feltételezik, hogy a vallás teszi erkölcsössé az embereket, és hogy Isten nélkül a földön pokol lenne, féktelen erkölcstelenség, gonoszság és romlottság. Ám úgy tűnik, hogy a skandinávoknál nem ez a helyzet. Bár a jelentéktelen bűncselekmények száma talán viszonylag magas náluk, és bár az elmúlt évtizedekben nőtt ezeknek az aránya, mégis a bűncselekmények összaránya – beleértve a gyilkosságot, a minősített súlyos testi sértést és a nemi erőszakot – a legalacsonyabbak között van a világon. A dánok és svédek mégsem hiszik azt, hogy van "odafent" egy Isten, aki szorgosan feljegyzi a tetteiket, és aki a jókat a mennybe, a bűnösöket pedig a pokolba küldi. A legtöbb dán és svéd nem hiszi, hogy a világot átjárja a bűn, és hogy ezt egyedül Jézus, Isten fia képes helyrehozni, aki meghalt a bűneikért. Valójában a legtöbb dán és svéd még csak a "bűn" fogalmában sem hisz.
Szóval a tipikus dán vagy svéd ember nem igazán hisz Istenben. És ezzel együtt mégsem követnek el sok gyilkosságot. De mégis vajon nem egy rakás zord, depressziós emberről van szó? Ruut Veenhoven szerint, aki a Rotterdami Erasmus Egyetem professor emeritusa, és az emberi boldogság társadalmi feltételeit kutatja, nem. Veenhoven vezető szaktekintélynek számít abban a kérdésben, hogy a világ országainak milyen a boldogságszintje. Nemrég kilencvenegy nemzetet rangsorolt egy nemzetközi boldogságskálán. Kutatását számos, az egész világra kiterjedő vizsgálat összegyűjtött forrásaira alapozza. Számításai szerint a világ vezető országa – amelyik első helyen áll a lakosok általános boldogsását tekintve – a kicsi, békés, és viszonylag hitetlen Dánia.
A vallás – vagy annak hiánya – és a társadalmi jólét közötti összefüggés kétségkívül összetett. Nehéz egyértelműen kijelenteni, hogy a szekularizmus mindig jó a társadalomnak, a vallás pedig mindig rossz. De ugyanilyen nehéz igazolni az ellenkező állítást is, amit gyakran hangoztatnak: hogy a szekularizmus mindig rossz a társadalomnak, a vallás pedig mindig jó. Egyes esetekben a vallás bizonyára erős és pozitív összetevő lehet a társadalom egészségének, boldogulásának és jólétének megalapozásában. És ha végiggondoljuk, hogy egy jó társadalom létrehozásához milyen tényezők járulnak hozzá, akkor a vallás pozitív erő lehet.
Például az Egyesült Államokban a vallásos eszmék gyakran jótékony ellensúlyként szolgálnak az individualizmus kegyetlenségével szemben, ami féktelen és zsarnoki tud lenni. Amerikában a vallási gyülekezetek közösségi központokként, tanácsadó szolgálatokként és napközi otthonokként működnek. Számos kutatás kimutatta, hogy a vallásos amerikaiak nagyobb szubjektív jólétről számolnak be, elégedettebbek az életükkel, a házasságukkal, a családi összetartással, és kevesebb depressziós tünetet mutatnak, mint a nem vallásosak. Történelmileg a vallásos áhítat, az istenhit, a Bibliához való ragaszkodás elterjedése néha döntő tényező abban, hogy a gyerekeknek iskolák alapulnak, hogy egyetemek jönnek létre, a betegeknek kórházak, a hajlék nélkülieknek pedig otthonok épülnek, hogy gondozzuk az árvákat és az időseket, hogy ellenállunk az elnyomásnak, hogy kialakult a törvény és a rend, és fejlődik a demokrácia.
De lehet, hogy más esetekben a vallásnak nincsenek ilyen pozitív társadalmi hatásai. A vallás gyakran a feszültség, az erőszak, a szegénység, az elnyomás, az egyenlőtlenség és a zűrzavar egyik legfőbb forrását jelenti egy adott társadalomban. Ha sebtében végignézzük a világ állapotát, akkor látható, hogy egy adott országban az általánosan elterjedt istenhit vagy az erős vallásos érzület nem szükségképpen biztosítja a társadalmi jólétet. Végső soron sok vallásos nép egyúttal a legveszélyesebb és leginkább nyomorgó nép is. És fordítva, az istenhit általános hiánya vagy a vallásosság nagyon alacsony szintje egy országban nem szükségképpen jelent társadalmi romlást. A valóság az, hogy a legkevésbé vallásos demokráciák a világ legvirágzóbb és legsikeresebb népei között vannak.
Hogy teljesen világos legyek: nem azt akarom bizonyítani, hogy Skandináviában a társadalmi jólét bámulatra méltóan magas szintjét közvetlenül a vallásosság alacsony szintje okozta. Bár biztosan ezt is ki tudná mutatni valaki, aki bebizonyítaná, hogy az Istenre és a túlvilági életre irányuló minimális figyelem, valamint a mindennapi problémák megoldására irányuló erősebb, racionális, szekuláris jellegű figyelem Skandináviában pozitív, jótékony társadalmi következményekkel járt – de én itt nem ezt az érvet szeretném kifejteni. Egyszerűen csak józanul szembe kívánok helyezkedni azzal a széles körben elterjedt állítással, miszerint a vallás nélkül a társadalom elpusztul.
Ha feltűnt a pengém metsző éle, akkor jó szemed van. Az az állítás, hogy vallás nélkül a társadalom elpusztul, megérdemli, hogy kétségbe vonjuk, mert ez – amellett, hogy társadalomtudományi szempontból szegényes – egy merőben politikai állítás, amit bizonyos népszerű és befolyásos keresztény-konzervatívok rendszeresen hangoztatnak. Ezek az emberek nem képviselik a hívők többségét, és nem a nevükben beszélnek, közösen mégis egy ijesztő, rendkívül buzgó kórust alkotnak, amely emberek millióinak szívét és eszét éri el rendszeresen.
Pat Robertsonra gondolok például, aki sikeres tele-evangelista, a Keresztény Koalíció alapítója, és rendre elítéli a szekularizmust. Valamint Ann Coulterre, a keresztény-konzervatív médiaszemélyiségre, aki az egyik legkeresettebb könyvében azt írja, hogy azok a társadalmak, amelyek nem értik meg Isten jelentőségét, a rabszolgaság, népirtás és bestialitás felé tartanak, és amikor egy társadalom széleskörűen elfogadja a darwini/evolúciós elméletet, akkor minden erkölccsel felhagy. A konzervatív William J. Bennett azt bizonygatta, hogy a társadalom betegségeinek leküzdésére "az egyetlen megbízható válasz" az általánosan elterjedt vallásos hit, és hogy vallás nélkül a társadalom "híján marad azoknak a legmegbízhatóbb eszközöknek, melyek megerősítik a jóságot" a társadalom életében és az emberi kapcsolatokban.
Nem a konzervatív-keresztények az egyedüliek, akik ezt az álláspontot terjesztik. Keith Ward, az Oxford Egyetem teológiaprofesszora nemrég azt bizonygatta, hogy az olyan társadalmak, amelyekből hiányzik az erős vallásos hit, lényegében erkölcstelenek, irracionálisak és nem szabadok. Azt állítja, hogy bármely nem vallásos társadalom, amely híján van egy erős istenhitnek, "kívül áll az erkölcsön ... és a szabadságon", és végső soron "az emberi méltóság tagadásán" alapul. John D. Caputo, a Szirakúzai Egyetem vallási és bölcseleti professzora kijelentette, hogy azok, akik nem vallásosak, és nem hisznek Istenben, nem többek önző fajankóknál – ezzel arra utalt, hogy egy olyan társadalom, ahol a vallástalan emberek vannak többségben, egy szeretet nélküli és meglehetősen siralmas hely.
Az istenhit bizonyára érzelmi és pszichológiai vigaszt nyújt az egyszeri hívőknek, különösen szenvedés, szomorúság vagy bizonytalanság idején. Amellett a történelem is világosan megmutatta, hogy a vallásos meggyőződés és az istenhit gyakran a jog és az egészséges társadalmi fejlődés előmozdítására motiválja az embereket és a kultúrákat. Ám mégis tény, hogy nem a világ legvallásosabb, hanem inkább a legszekulárisabb népei azok, amelyek a legpolgáribb, legigazságosabb, legbiztonságosabb, legméltányosabb, legemberibb és legvirágzóbb társadalmakat voltak képesek létrehozni. Dánia és Svédország ragyogó példaként emelkednek ki. A német Hans Böckler Alapítvány nemrég abból a szempontból rangsorolta a népeket, hogy mennyire sikeresek a társadalmi igazságosság kiépítésében. Dánia és Svédország, a világ két legkevésbé vallásos nemzete holtversenyben az első helyen végzett.
Egy nagy – jobb szó híján – szocio-vallási irónia az, hogy miközben az alapvető értékekről és erkölcsi imperatívuszokról úgy gondoljuk, hogy azokat a világ nagy vallásai tartalmazzák – olyan értékeket, mint a betegekről, az erőtlenekről, idősekről, szegényekről, árvákról, gyengélkedőkről való gondoskodást, a megbocsátást, az irgalmasság és jóakarat gyakorlását embertársaink iránt, valamint a nagylelkűség, az alázat és a tisztesség előmozdítását, az egyéni önzés helyett a közösséggel való törődést, ezeket a hagyományosan vallásos értékeket ma a világon legeredményesebben a legkevésbé vallásos népek valósítják meg, intézményesítik és helyezik át a társadalmi gyakorlatba.
Phil Zuckerman a ’Pitzer College’ docense. Ezt az esszét a Society without God című könyvéből (New York University Press, 2008.) adaptáltuk.
